Ki megy egyáltalán terápiába?

Lássuk be, olyan országban élünk, ahol még mindig szokás „dilidokiknak” hívni a pszichológusokat, és sokan azt gondolják, ezek a szakemberek felírhatnak mindenféle bogyókat. A másik véglet pedig az a csoport, akik pár pszichológiai témájú cikk elolvasása után mindenkit diagnosztizálni akarnak… Aki tehát elmegy terápiába, joggal fél az ítéletektől, hiszen Budapest nem New York, ahol a terápiás folyamat olyannyira a mindennapok része, mint a fogfehérítés.

Olyan emberek választják általában a terápiát, (beszélgetéses tapasztalatok, nem pedig reprezentatív kutatások alapján), akiknek MÁR ELÉGGÉ FÁJ. Akik úgy érzik, nem bírnak tovább úgy élni, ahogy, olyan érzésekkel, amelyek bennük vannak. Lehet ez akár egy konkrét trauma, például gyász vagy válás feldolgozása, de sokszor „csak” egyszerűen elege lesz az embernek abból, hogy nem érzi jól magát.

Mit várnak az emberek a terápiától?

A jobb közérzet megteremtése alapvető, illetve az is fontos, hogy az ember meg tudjon érteni bizonyos folyamatokat, amelyek benne zajlanak.

Szintén a társadalmunk hibája – persze, nemcsak itthon, hanem széles e világban – hogy nincs idő, tér, lehetőség arra, hogy az ember megélje a fájdalmait, veszteségeit, mélyére tudjon nézni a küzdelmeinek. Bizonyos dolgokat pedig nyilván a családdal, barátokkal sem lehet megbeszélni, hiszen joggal érezhetik úgy a másikat hallgatva, hogy 1. nekik most bizonyára meg kell oldani a másik gondját, biztos azért mondja el őket, mert ezt várja el; 2. lelki szemetesládának nézi őket a másik. A nem megoldott-feloldott belső problémák ráadásul rengetegszer elhúzódó küzdelmet jelentenek.

Nincs idő, tér, lehetőség a fájdalmak és veszteségek megélésére,
vagy csak egyáltalán „mélyre nézni”.

Mi van a terápián kívül, ami a lelki jóllétet szolgálhatja?

Vannak, akik nem szívesen választják a klasszikus terápiás üléseket, inkább más, alternatív lelki foglalkozásokra mennek el.

• Gyakoriak a vallási közösségek lelki gyakorlatai, de itt óhatatlanul jelen van az adott vallás jellemzően dogmatikus szemlélete, ami gyakran nem az egyén személyes jóllétét tartja szem előtt, hanem a belső szabályrendszereknek való megfelelést.
  
  
• Vannak vallásokon kívüli spirituális közösségek, amelyek sokszor csak ál-megoldást jelentenek, résztvevőik az egyéni problémáik megoldása helyett inkább univerzális értékűnek vélt feladatok teljesítésébe kezdenek.
  
  
• A coaching-folyamatok kérdésekre épülnek, nem pedig tanácsadásra. Ezek során az életvezetési szakemberen azt gondolhatnánk, hogy kisebb a felelősség, mint például egy terapeután; ugyanakkor sok múlik azon is, az egyén mennyire hajlandó reálisan nézni a saját helyzetére, és valóban átgondolni a válaszait.
  
  

• Léteznek egyéb alternatív terápiák, amelyek nem tekinthetők spirituálisnak, illetve nem coaching-foglalkozások. Ilyen többek közt az általam képviselt művészetterápia irányzata is, amely során a kreatív alkotás, festés során megszülető szimbólumok visznek közelebb az egyén lelkében zajló folyamatokhoz. (És persze, ezek megértéséhez.)

Az önismereti élményfestés során a képeken megszülető szimbólumok
mutatják meg a lelki folyamatokat, üzeneteket.

Tévhitek a terápiával, és minden egyéb lelki egészséget támogató programmal kapcsolatban

A legnagyobb tévhit, vagyis inkább, félregondolás az, amikor az ember elmegy bármilyen lelki egészséggel kapcsolatos programra mindössze azért, mert jól hangzik. Mert terápiába járni most „divatos”, jár XY is; vagy éppen csatlakozik valamilyen lelki közösséghez, mert jó ötletnek tűnik meditálni meg elvonulásokra járni. Ilyenkor nyilvánvalóan az egyén valódi eltökéltsége nincs meg arra, hogy változzon és változtasson, hiszen az eredmény, és az általa befektetendő munka nem érdekli.

Szintén gyakori és téves gondolkodás az instant megoldások keresése. Az igazán instant emberek persze nem mennek el, maximum egyetlen foglalkozásra vagy ülésre, inkább megmaradnak a motivációs idézetek és önfejlesztő könyvek olvasgatásának szintjén. Viszont sok esetben gondolják úgy a résztvevők, hogy a heti egy üléssel megspórolhatják a magukba fektetendő munkát; netán egy hétvégi lélekfejlesztő tábor majd megváltja őket minden szenvedéstől.

Azonban nem árt tudni, hogy BÁRMILYEN, a lelki egészséget, önismeretet, önfejlesztést célzó folyamatba kezd valaki, azzal bizony dolga lesz. Mindamellett, hogy igazán akarnia kell a változást, tennie is kell érte, hiszen bármilyen nagyszerű szakember foglalkozik is vele, a kulcs minden esetben ő maga.

Mi a különbség az önismeret és az önfejlesztés között?

• Az önismeret az a folyamat, amikor az egyén mélyebb szintekre ás le önmagában, a múltjában elszenvedett sérüléseit felszínre hozza, ok-okozati összefüggéseket keres az életében bekövetkezett események közt, és megismeri, milyen minták vezetik a napi szintű cselekedeteit. Vagyis, szembenéz azzal, milyen személyiség, és miért olyan – „ki vagyok én, és milyennek látnak mások?”

• Ezzel szemben az önfejlesztés nem a „pincéből” indul. A megismerések következtében, tehát az önismereti lépcsők UTÁN világossá válik, mely életterületen, milyen sérüléseken, mely személyiségjegyeken szeretne alakítani, formálni az ember – mindezt annak érdekében, hogy boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet élhessen.

Az önismeret tehát a megismerés és az összefüggések, az önfejlesztés pedig a változás folyamata.

Nem létezik egyik a másik nélkül. Minél jobban megismered önmagad, annál hatékonyabban tudod fejleszteni azon képességeid, tulajdonságaid, amiben változást szeretnél elérni. Ezáltal képessé válhatsz egy számodra boldogabb és kiegyensúlyozottabb élet megteremtésére, kialakítására. 

Önismereti élményfestés útján segítek, hogy közelebb kerülj önmagadhoz, felismerésekkel gazdagodj az életeddel kapcsolatban. Az egy- vagy többalkalmas program segít, hogy meglásd az erősségeidet, és lehetőséget teremt az akadályaid feloldására – vagyis az önfejlesztés megkezdésére.

Önismereti élményfestés programok: www.froner.hu

Minden jókat,

Tünde