Megígérem, lejáratás nélkül beszélek az ünnepről, de szeretném néhány tényezőre felhívni a figyelmet vele kapcsolatban. Mint életvezetési tanácsadó, mint művészetterapeuta, mint ember. A szívecskék, a lufik, a nagy gesztusok és milliószámra küldött üzenetek ünnepén ugyanis nem árt észben tartani: nem minden az, aminek látszik, de ennek megvan a maga mélysége is.
Valódi ünnep-e a Valentin-nap?
Igen, kétségtelenül az. Eredetileg február 15-én volt az ókori Rómában egy termékenységi ünnep, a Lupercalia, amely során egy fiatal fiú és egy lány tulajdonképpen meztelenül futott végig a városon, és korbáccsal ütött mindenkit, aki az újtába akadt – főleg a termékeny korban lévő nőket, a gyermekáldás ígéretével. Ezután teljes éjszakás szabad szeretőválasztás következett a hajadonok körében.
Szent Bálintot pedig, aki a mostani ünnep névadója, február 14-én végezték ki, szintén az ókori Rómában II. Claudius császár utasítására, keresztény hite miatt. Bálint a kivégzése előtti napon meggyógyította egy fiatal lány vak szemét, aki egyébként a börtönőrének gyermeke volt. A kivégzése napján, azon a bizonyos február 14-én hagyott a leánynak egy üzenetet azzal, hogy „A Te Bálintod.” Ez a legendárium magyarázata arra, miért íródnak „A Te Bálintod / Valentinod” aláírással szerelmes üzenetek e napon.
A két ünnep végül úgy „kapcsolódott össze”, hogy 496-ban I. Geláz pápa betiltotta a nem túl keresztényi Lupercalia ünnepséget, ám elrendelte a közel azonos napra eső megemlékezést a katolicizmusa miatt kivégzésre ítélt Szent Bálintról – aki, nem mellesleg, a szerelmesek és ifjú házasok védőszentjévé lépett elő.
Szent Bálintot ábrázoló üvegablak (Szent Bálint-bazilika, Terni)
Szent Bálint, a szerelmesek és friss házasok védőszentje,
akit keresztény hite miatt végeztettek ki az ókori Rómában
„Ez is csak a fogyasztói társadalom ünnepe…”
A Valentin-nappal szembeni egyik első ítélete sokaknak az, hogy ez is csak egy vásárlásról szóló ünnep, amikor kötelezően költeni kell virágra, bonbonra, egyéb ajándékra, házon kívüli vacsorára, jegygyűrűre. Merthogy sokan választják ezt a napot arra, hogy megkérjék a párjuk kezét, a social media elterjedése óta pedig erről nemcsak a közvetlen, hanem a tágabb környezet is azon nyomban tudomást szerezhet…
„Mi nagyon szeretjük egymást…”
És igen, ezeken a képeken jól látszik a „nagy szerelem”, a széles mosoly, a kisebb-nagyobb költségvetésű randevúkról tudomást szerezhet mindenki más, az elfogyasztott pezsgő márkájától a randi-ruhákig. (Sőt, szélsőséges esetekben az ágyába is betekinthetünk a szerelmeseknek.)
Mivel emberi természetünk velejárója a kíváncsiság, legmélyebb szinten átverő, tévútra vezető része pedig az összehasonlítás, óhatatlanul megjelenik másokban a szomorúság, a frusztráltság és az irigység érzése – „nekem miért nem ez jut?”. De valóban megéri-e irigykedni a látszat szerint önfeledt, szerelemittas Valentinozókra?
Kétségtelen, hogy sok Valentin-napot ünneplő pár valóban szereti egymást, azonban fontos tudni valami lényegeset erről az ünnepről! Ahogy számos más alkalom, ez is jelentős mértékben szól a látszatról.
Az ünneplés gyakran csak a látszatról szól.
Számos párkapcsolat, amely egyébként diszfunkcionálisan működik, boldogtalan benne egyik vagy másik fél, esetleg épp csak azért tart még, mert összeköti a gyermek, a közös ház vagy az azt terhelő jelzálog, Valentin-napon mégis boldognak, irigylésre méltónak tűnhet.
Mert az ünnep jó alkalom arra sok boldogtalan párnak, hogy eloszlassák másokban a kételyeket, és hogy egy kicsit magukat is átverjék. Apropót nyújt a szerelmes ünnep cuki szívecskés lehetősége arra, hogy hazudjanak egyet, és ne kelljen szembenézniük a valósággal, a boldogtalansággal és a kérdéssel, vajon nem kéne-e átbeszélni a jövőt?
Persze nem lehet elítélni ezeket a párokat (sem)
Ha bárki körbenéz a szűkebb-tágabb környezetében, láthatja, hogy némely párkapcsolat harmonikus, boldog, néhányról pedig ez közel sem mondható el. A boldog párkapcsolatok esetén persze eszünkbe juthat, vajon csak színlelik-e, de közeli rokonok, barátok esetén, ahol némi rálátása is lehet másnak a viszonyokra, ez könnyen eloszlik. És persze vannak, akik őszintén megosztják azt is, ha nem minden pihe-puha vörös bársonyból van otthon, aranyhímzéssel. Minden kapcsolat másmilyen, minden pár másért dönt így vagy úgy, az őszinteség vagy épp a színlelés mellett.
Miért színleli az ember a boldog párkapcsolatot ahelyett, hogy kilépne?
A társadalmunk alapvetően mikroközösségekre, kisebb egységekre, azaz párkapcsolatokra és családokra épül. Úgy vannak programozva az emberek, hogy ez az élet rendje, aki egyedül van, annak nincs védőhálója, nincs kivel összezárnia, így védtelenné válik a világgal szemben. A párkapcsolat, még akkor is, ha rossz, nehéz, fájdalmas, kevésbé szenvedésteljes, mint az egyedüllét.
A társadalom azt diktálja és sokszor az egyén is úgy érzi, a színlelt boldogság még mindig jobb, mint egyedül lenni.
Miközben az egyedülálló kapcsolati státuszt sokan a magány fájdalmával azonosítják, és gyakran szánakozással tekintenek az egyedül élő emberre, a párkapcsolat esetén még egy rossz viszonyt is képesek menteni magukban. Akkor is, ha bántalmazó, akkor is, ha mérgező, akkor is, ha minimum egyik fél boldogtalan benne. Mert kapcsolat ez is, mert megvan a mikroközösség, mert „legalább nem egyedüllét.”
Pontosan ez az ok, amiért gyakran a párok Valentin-napkor is inkább színlelnek egy kis boldogságot, mert ezzel elkerülhető a társadalom sajnálata. Ha pedig maguknak, magukért színlelnek, akkor egy estényi színjátékkal megint elodázható a kérdés néhány hétre: vajon tényleg jó nekünk, hogy együtt vagyunk?
Páros önismereti élményfestésen a látszat helyett a párkapcsolat mélységét, erősségeit és akadályait mérhetitek fel. Ez segíthet abban, hogy ne csak eljátszani kelljen a boldogságot, hanem megélni és képesek legyetek!
Önismereti élményfestés programokért kattints ide:
Minden jókat!
Tünde
a Froner önismereti élményfestés módszer megalkotója
